Mezőhegyi / Hírek
Mezőhegyi Gyerek Kategória 2011. 09. 2.

A Mezőhegyi Gokartbajnokság keretein belül a szervezők arra az elhatározásra jutottak, hogy gyermek kategóriát indítanak, kellő gyermekjelentkező esetén. Cél a gokart sport megismertetése, megkedveltetése a gyermekekkel és szüleikkel.
Ezért igyekezünk két nem túl költséges kategóriát felállítani, a gokartozni vágyó tehetséges fiatalok számára. Természetesen ez egy amatőr bajnokság, ami nem számít bele az országos bajnoki sorozatba, ezért költség kímélőbb is!
A negyedik éve működő felnőtt kupasorozat alapján megállapítható, hogy a résztvevők megtalálták számításukat, bizonyítja ezt az egyre csak növekvő létszám is.
Szeretnénk, ha a legfiatalabb korosztály is találna egy elérhető lehetőséget arra, hogy kipróbálják tudásukat verseny körülmények között is.
Várjuk azoknak a fiataloknak az előzetes jelentkezését, akik úgy vélik, hogy ebben a bajnokságban szándékoznának a jövőben részt venni!
Kategóriák:
1. Kategória: 5-8 éves korig
Váz: szabadon választott gyári váz
Tengelytáv: 800mm
Hátsó tengely: 25mm, hossz: 890mm
Hátsó fék: mechanikus
Kerekek: első: 110 mm, hátsó: 140mm
Hátsó ütköző KÖTELEZŐ!
Motor: 50ccm, sebesség váltó nélküli kuplungos
2. Kategória: 9-12 éves korig
Váz: szabadon választott gyári váz
Tengelytáv: 950mm
Hátsó tengely: 25-30mm, hossz 960mm
Hátsó fék: hidraulikus
Kerekek: első: 110 mm, hátsó: 140mm
Hátsó ütköző KÖTELEZŐ!
Motor: 60ccm, sebesség váltó nélküli kuplungos
Megjegyzés:
A Junior kategória (12-15 éves korig) jelenleg is létezik, amely a felnőttekkel együtt indul, de külön értékelés alapján részesül díjazásban. Minimum 5 induló esetén szintén külön futamokban indulnak!
Ruházat:
zárt bukósisak
nyakmerevítő
Overál
Kesztyű
cipő
Vissza